2008. július 24.
A Majki Népfőiskolai Társaság többhetes tanfolyamon harminc trénert képzett ki, akik a Közép-Dunántúlon, a Felvidéken és a Székelyföldön tevékenykedő civil szervezetek számára tartanak majd tréningeket. A 14 hazai résztvevő Tatán, a Berta Malomban vette át diplomáját 2008. június 18-án.
– Ahhoz, hogy a civil szervezetek előre tudjanak lépni, nemcsak az adott ágazathoz szükséges érteniük, hanem tisztában kell lenni a projekttervezés, a forrásteremtés, a szervezeti kommunikáció, a gazdálkodás, s számos egyéb menedzsment-feladat alapvető ismereteivel is – foglalta össze a projekt célját Bereznai Csaba, a program koordinátora.
Hozzátette: természetesen a szervezetek vezetőinek valahol, valakitől el is kellene sajátítaniuk ezen tudást. Sajnos a civil szektorhoz értő, a helyi sajátosságokat ismerő trénerek terén komoly hiány mutatkozott a Közép-dunántúli régióban, Székelyföldön és Felvidéken is, ezért vágtunk bele a képzéssorozatba.
A Népfőiskola két kurzust indított, a résztvevők 3-4 napos etapokban gyakorlatban ismerkedtek meg – többek között – a csoportdinamika, a konfliktuskezelés, a személyes kommunikáció, a prezentáció, a programszervezés fortélyaival. A programsorozat második részében a hallgatók maguk is képzéseket szerveztek és tartottak a régió civil szervezetei számára.
A résztvevők a www.civilkd.hu portálon közzéteszik az általuk kipróbált és másoknak is nyugodt szívvel ajánlható képzési helyszínek listáját. Egy másik praktikus kiadványban pedig összegyűjtik, s bárki számára hozzáférhetővé teszik a tréningeken használható játékos gyakorlatokat.
A kurzus zárásaként Tatán, a Berta Malomban vették át diplomáikat a résztvevők.