CímlapPályázatokHírarchívumKapcsolat
2012. 02. 06. - Dorottya, Dóra
Keresés az oldalon:
A jövő évi megszorítások ellen tiltakozott 18 szakmai és civil szervezet
2009. november 10.
A közoktatást érintő jövő évi megszorítások ellen tiltakozott 18 szakmai és civil szervezet. Továbbra is a gazdasági válság leküzdését tartja a legfontosabb feladatnak a miniszterelnök. A gazdaságélénkítő intézkedések folytatását szorgalmazza a G20 csoport. A nap hírösszefoglalója.

A jövő évre tervezett költségvetés közoktatást érintő tételei miatt tiltakozott 18 szakmai és civil szervezet az Országos Szülői Értekezlet nevet viselő megmozduláson. A demonstrációt meghirdető Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: a jövő évi költségvetés tervezete szerint 63 milliárd forintot vonnak ki a közoktatásból, ezért veszélybe kerül a tanítás és a gyermekek ellátása is. Kerpen Gábor hangsúlyozta: nem lehet csökkenteni a gyerekek után járó finanszírozást. A megmozduláson részt vett a többi között a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is. Közben a jövő évi megszorítások ellen tiltakoztak a fővárosban a bölcsődei dolgozók is.
 
CsillagNET Internet Iroda Címlap | Pályázatok | Naptár | Címlisták | Fórum | Archívum