CímlapPályázatokHírarchívumKapcsolat
2012. 02. 06. - Dorottya, Dóra
Keresés az oldalon:
Hulladékgyűjtés, faluszépítés
2005. május 15.

Egyesületünk az idei évre egyik fontos feladatának a hulladékgondok kezelését és megoldását tűzte ki, mely célkitűzésünk nagy örömünkre a 24 Óra című megyei napilapban is megjelent, tájékoztatva erről a nemes célról a megye minden polgárát. A program keretében a szemétgyűjtés és veszélyes hulladék-gyűjtés után részt veszünk a Hulladék Munkaszövetség által meghirdetett országos Tájsebészet programban is, melyre vonatkozóan már be is nyújtottuk az elvégzett munkáról szóló pályázati anyagunkat.

A programban a településünkön és környékén lévő hulladékkupacok felmérése, megszüntetése és ártalmatlanítása a cél, melyet nagy aktivitással folyamatosan végzünk.

Köszönjük a munkában részt vevők aktív közreműködését, és reméljük a lakók is támogatják ebben Egyesületünket, így közösen tudunk tenni a környezetünk védelméért.

Folytatjuk a „Faluszépítési programot”, így újra virágokat helyeztünk el a meglévő virágosládákba, szépítve ezzel településünk képét. Köszönjük az ültetésben részt vevő tagjaink munkáját, a virágok látványa nekünk itt élőknek és az ide látogató vendégeknek is örömmel tölti el a szívét. Kérjük gondoskodjunk közösen a virágokról és azok öntözéséről, valamint a virágosládákban lévő szemeteszsákok ürítéséről, hiszen a szép virágok és a tiszta környezet mindannyiunk örömét jelentik. A program keretében rövidesen befejezzük a buszmegálló betonozását, és új masszív és esztétikus szemetes edényeket tervezünk kihelyezni településünkön.

Amennyiben munkánkkal kapcsolatban véleményük, javaslatuk, illetve kérdésük lenne, kérjük forduljanak hozzánk bizalommal.

 

A Máriahalmi Polgárőr és Faluvédő Egyesület nevében, köszönettel:

 

Murczin Kálmán              Rostás Zoltán            Munkácsy Béla

 
CsillagNET Internet Iroda Címlap | Pályázatok | Naptár | Címlisták | Fórum | Archívum