2004. szeptember 27.
Őriz, véd, épít az egyesület. Új buszmegálló, padok jelzik, hogy a polgárőrök nem csupán a közbiztonságra figyelnek oda.
A bűncselekmények megelőzése, a faluközösség összekovácsolása érdekében alapították 3 évvel ezelőtt a Máriahalmi Polgárőr és Faluvédő Egyesületet. Azóta a lakosság több mint 10 százaléka tagja a szervezetnek.
A tagok mindannyian önkéntesként, nagyrészt saját költségeiken vesznek részt az akciókban.
Tavaly indították faluszépítő programjukat. Már van is eredménye: tetszetős padok, illetve egy új buszmegálló formájában. A tervek szerint hamarosan szebb szemeteskukákkal, majd utcanévtáblákkal „dobják” fel az utcaképet.
A polgárőrség minden éjjel szolgálatot teljesít, s egy pályázat segítségével hamarosan állandó rádió-összeköttetésben lehetnek az idős, segítségre szoruló lakosok közül.
Az egyesületen belül megalakult az önkéntes tűzoltótagozat, amely a közeljövőben már a bajbajutottak segítségére siethet.
Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2004.09.20.