CímlapPályázatokHírarchívumKapcsolat
2012. 02. 06. - Dorottya, Dóra
Keresés az oldalon:
Szelektív hulladékgyűjtés Máriahalmon?
2005. július 15.
A címben megfogalmazott mondat végére nem tévedésből került kérdőjel. Ennek oka az, hogy bár településünkön is megjelentek a hasznosítható hulladékok gyűjtésére szolgáló konténerek, az ezzel kapcsolatos tájékoztatás sajnálatos módon elmaradt. E nélkül pedig – mint ahogy erre több hazai szelektív hulladékgyűjtési kísérlet kudarca egyértelműen rá is világít – nem várható el a falu lakosságának megértő együttműködése. Hogy nálunk ne fulladjon a kezdet kezdetén sikertelenségbe a gyűjtés, a Máriahalmi Polgárőr és Faluvédő Egyesület a „Mi Újság Máriahalmon?” biztosította fórumnak köszönhetően egy cikksorozat révén szándékozik az elmaradt tájékoztatást pótolni. Ennek a sorozatnak az első darabját tartja kezében most a kedves olvasó, amelyben egy rövid, kicsit elméleti jellegű bevezetés segítségével igyekszünk a gyűjtés lényegére és fontosságára felhívni a figyelmet.

Az elmúlt néhány évtizedben sokat változott a hulladék és az ember kapcsolata. Nagyszüleink gyermekkorában ismeretlen fogalom volt a hulladékgazdálkodás éppen úgy, mint a rendszeres szemétszállítás, míg ha ma ez a szolgáltatás nem létezne, bizony igen nagy bajban volnánk. Ötven-száz esztendővel ezelőtt a szemétdombra, a patakpartra vagy az erdőszélre hordott szemét zöme idővel átalakult, eltűnt, a lebontó szervezetek feldolgozták. Ennek magyarázata, hogy akkoriban a hulladék csaknem teljes mértékben szerves alkotókból állt. Sajnos ma is gyakran talákozunk a patak partjára vagy erdő szélére borított szeméttel. Csakhogy ami 50 évvel ezelőtt nem járt problémával, az ma komoly gondot okoz, hiszen azóta a hulladék összetétele döntő mértékben megváltozott, mérgező és nehezen bomló anyagokat is nagy mennyiségben tartalmaz. Míg a száz évvel ezelőtt használt anyagok jórészét 1-2 év alatt feldolgozták a lebontó szervezetek, addig a manapság használatos hétköznapi cikkeink tömege csak sok száz esztendő alatt bomlik le. A másik gond, hogy a hulladék mennyisége a fogyasztói társadalom térhódításával párhuzamosan nő. A gyárak és a kereskedelem abban érdekeltek, hogy minél több terméket adjanak el, ezért reklámokkal manipulálják az igényeinket. Mi pedig úgy tűnik mindent mesét elhiszünk és mindent jól megveszünk, majd – ezt ugye nem nehéz belátni – egy idő múlva minden a szemetesünkben köt ki. A legfontosabb tehát a hulladék keletkezésének megelőzése volna, ennek módszereire cikksorozatunk későbbi részeiben még részletesen kitérünk.

Sajnos a hulladék keletkezését még nem tudjuk teljes mértékben elkerülni. A manapság oly divatos szelektív hulladékgyűjtés segítségével mégis lehetőség van arra, hogy a szemetet visszajuttassuk a gazdasági körfolyamatba. Ezzel két fontos dolgot érünk el: egyfelől csökken a lerakóra szállított szemét mennyisége, így nő annak élettartama. Ennek a jelentőségét akkor érzékeljük igazán, amikor a lerakó mégis betelik, és újat kell keresni – ez egyre nehezebb feladat, hiszen senki sem szeretne szemétlerakó mellett lakni… A másik nagy előnye a szelektív hulladékgyűjtésnek az, hogy ezáltal a drágán előállított anyagok széles körét juttathatjuk vissza újrafeldolgozás céljából az iparba. Az újrafeldolgozás azért nagyon lényeges, mert ezáltal óriási környezetszennyezés előzhető meg. Például a fémek esetében akár 90%-os energia-megtakarítás is elérhető, ha a gyárban hulladékot, és nem ércet dolgoznak fel. A hulladékpapír feldolgozásával erdeinket óvjuk, míg a műanyag külön gyűjtésével a fogyatkozó és egyre drágább kőolaj készleteit kíméljük. Ezért fontos tehát, hogy minél többen igénybe vegyük a buszfordulóban elhelyezett konténereket!

 

Fontos azonban, hogy rendeltetésszerűen, a konténerekre kihelyezett utasításoknak megfelelően használjuk a sokféle színes kukát. Ha a németek, osztrákok, hollandok, svájciak, dánok, svédek (és még hosszan sorolhatnánk) hajlandóak és képesek a szemét válogatására, mi se adjuk alább! Éljünk a szelektív gyűjtés adta lehetőséggel!

Sőt, arra buzdítjuk a falu lakosságát, hogy ne érje be a szervezett gyűjtés adta lehetőséggel. A falusi környezet nagyszerű lehetőséget biztosít a szerves hulladék külön gyűjtésére és komposztálására is. Ez legalább olyan fontos, mint a műanyag vagy a papír különválogatása, hiszen a szerves anyagok ezeknél sokkal nagyobb mennyiségben keletkeznek, a hulladéknak 50-60%-át is adhatják (főleg nyáron). A komposztálás részleteire egy következő számban térünk ki, elöljáróban csak annyit, hogy az eljárás lényege a baktériumok, gombák segítségével, oxigénben gazdag közegben megvalósított lebontás, melynek eredménye a talajjavításra nagyszerűen felhasználható komposzt. Az eljárás igen egyszerű, és a közhiedelemmel ellentétben nem jár bűzzel – ellentétben a kerti hulladék égetésével (vagy inkább elfüstölésével), ami bizony sokszor megkeseríti életünket, és így a falu lakóinak kapcsolatát is!

                Ugyancsak óriási jelentőségű a veszélyes hulladékok külön gyűjtése! Ám nem szerencsés, hogy nálunk még nincs központilag szervezett gyűjtés, így Máriahalmon csak a faluvédők lelkesedésén múlik ennek a létfontosságú feladatnak a megvalósítása (és  a létfontosságú jelző ebben az esetben sajnos egyáltalán nem túlzás). Az áprilisi gyűjtés tapasztalatai igen kedvezőek. Örömteli, hogy az Egyesületünk által szervezett és lebonyolított akció igen nagy sikert aratott. Köszönet mindazoknak, akik a veszélyes hulladékokat a megadott időben portájuk elé kihelyezték! Másfelől mégis érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy szerencsésebb volna, ha megfontoltabban és csak a legszükségesebb mennyiségben vásárolnánk olyan terméket (például festéket, növényvédő szert, agresszív tisztítószert), ami környezetünkre és így saját magunkra, illetve családunk egészségére is ártalmas lehet.

 

Munkácsy Béla

Máriahalmi Polgárőr és Faluvédő Egyesület

 
CsillagNET Internet Iroda Címlap | Pályázatok | Naptár | Címlisták | Fórum | Archívum