CímlapPályázatokHírarchívumKapcsolat
2012. 02. 06. - Dorottya, Dóra
Keresés az oldalon:
Dalosünnep Szegeden
2005. május 24.
Az elmúlt hétvégén - május 20-22-én - az Ajkai Pedagógus Nőikar Szegeden járt a 20 éves jubileumát ünneplő szegedi Szeghy Endre Pedagógus Nőikar meghívására.

A nagyszabású rendezvényen - mely egyben a Pedagóguskórusok Országos Találkozója is volt - 28 kórus szerepelt, köztük négy határainkon túli énekegyüttes. Az 1200 dalos először péntek este, a szegedi Dóm téren találkozott, ahonnan a közös művek próbája után fáklyákkal vonultak a Széchenyi térre, a Városháza elé. Ott a polgármesteri köszöntőt követően, a népes szegedi közönség előtt újra felcsendültek a dalok.

Másnap - szombaton - két időpontban és négy helyszínen mutatkoztak be a résztvevő kórusok. Az ajkaiak Petheő Balázsné és Takács Károlyné vezényletével, Vörös Jánosné közreműködésével adták elő műsorukat a Tanulmányi és Ifjúsági Központ modern színháztermében. Színvonalas műsorukkal, kedves éneklésükkel nagy tetszést arattak.

A délutáni szabadprogram sem hagyta unatkozni a vendégeket. Ugyanis ezen a napon – május 21-én – a város is ünnepelt. "Szeged Napján" többek között borfesztivál, koncertek, a Híd-vásár színes kavalkádja, tűzijáték várta az érdeklődőket. Este 7 órától a Szegedi Nemzeti Színház patinás épületében folytatódott a dalosünnep, ahol a Szatmári, Ungvári Székesegyházak kórusai, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok, és egy szlovén kórus szórakoztatta a közönséget. Végül ismét a közös éneklés örömét élhették át a szereplők és a nézőtéren ülő dalostársak.

A napot vacsora és hajnalig tartó táncmulatság zárta.
Vasárnap a kórusok - a szervezők jóvoltából - Ópusztaszerre kirándultak. A Feszti-körkép és a park megtekintése mellett újra összeállt a "nagykórus", s az Árpád-emlékműtől messze szálltak a hazaszeretet hangjai.

A délutáni órákban búcsút véve egymástól s a várostól, élményekkel gazdagon indultak a dalosok hazafelé.

(A kórustalálkozóról a beszámolót Juhászné Kiss Ágnes kórustag írta.)

 
CsillagNET Internet Iroda Címlap | Pályázatok | Naptár | Címlisták | Fórum | Archívum