CímlapPályázatokHírarchívumKapcsolat
2012. 02. 06. - Dorottya, Dóra
Keresés az oldalon:
Óvodánk hagyományai
2006. január 10.
Már évek óta próbáljuk óvodánk mindennapi életét még színesebbé, még „izgalmasabbá” tenni gyermekeink számára. Olyan programokat igyekszünk szervezni, amik az életkori sajátosságaiknak, és érdeklődésüknek egyaránt megfelel.

Évről –évre hagyományszerű programjaink a következők:

ÚSZÁS

Óvodánk több éve szervezi a betöltött 5 éveseknek az úszást a tatabányai Buborék uszodában. Szakképzett oktató foglalkozik a gyerekekkel, intenzíven, heti háromszor, 20 alkalommal. Van aki csak vízhez szokik, de többen megtanulnak úszni.
Az úszásoktatásnál első lépésként a vizet, mint új közeget kell megszerettetni a gyerekekkel, el kell érni, hogy a vízben ugyanolyan otthonosan mozogjanak, és ugyanolyan jól érezzék magukat mint a szárazföldön.
A vízhez szoktatás, és az úszástanítás a gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodik. A környezet, a mozgás, a víz és az oktató szeretete nem csupán egy pozitív érzelmi állapotot jelent, hanem egyúttal egy kedvező motivációs bázist is a későbbi mozgástanuláshoz.
Miért jó az úszás?
Mert minden izomcsoportra hat, sőt mindet egyformán fejleszti is. Nyújt és lazít. A tüdőt, ezáltal a vérkeringést is erősíti a helyes légzés elsajátításával. Harmonikussá teszi a mozgást, segít a testrészek koordinációjában, összerendezésében, és egészséges fejlődésre serkenti a fejlődő izmokat.
A higiénia ma már minden uszodában, ahol gyerekek tanulnak, kimagaslóan jó.
És végül, pedig az úszómedencében barátságok, sporttársi viszonyok szövődnek, innen indulnak el a jövő versenyzői is. Persze rájuk korán felfigyelünk és javasoljuk a szülőknek, hogy a tehetséges gyereket vigyék el szakedzőhöz.

ALMASZÜRET 

Már 2. éve járunk Vérteskethelyre az almáskertbe a gyerekekkel a télire való almát megszedni. A „kirándulás” teljes költségét az alapítvány állja.
Nagy élmény a gyerekek számára a közös utazás, és az almaszedés élménye. Kis vödrökbe, ládákba gyűjtjük a finom almát, amiből sült almát, almás pitét, és gyümölcssalátát készítünk a télen. Sokkal szívesebben fogyasztják a gyerekek így az almát, hogy maguk gyűjtögették, hiszen közben felelevenítjük a közös élményeket is. 
Minden gyereknek feltétlenül élmény az is, hogy tevőlegesen, hasznosan részt vehetnek a felnőttek munkájában, közvetlenül megfigyelhetik azt. Tapasztalhatják, hogy a felnőttek sem csak azért dolgoznak együtt, hogy szaporábban menjen a munka, hanem másképpen is egymásra vannak utalva: a munkafolyamatokat felosztják egymás között, és ha egy gyümölccsel teli ládát egyedül nem tud felemelni valaki, akkor két embernek már biztos sikerül.
Ráadásul nemcsak megfigyelhetik, de részt is vehetnek a felnőttek munkájában.
Meg kell nekik tanítani, hogy a gyümölccsel óvatosan bánjanak, ne ütődjön, ne nyomódjon meg.
Mielőtt eljövünk, a gyümölcsösben is rendet kell tenni: összeszedni a lehullott leveleket és ágakat, hogy ne hagyjunk magunk után csatateret. Különös gonddal kell a megadott helyre gyűjteni a lehullott gyümölcsöt, mert ha az a földön rothadni, penészedni kezd, kórokozókat, betegséget terjeszthet a környező növényekre.
Megfigyelhetjük az érett gyümölcsre összesereglő madarakat: seregélyeket, rigókat, verebeket. Megfigyelhetjük őket, hangjukat meghallgathatjuk, megnézhetjük, lépnek e vagy ugrálnak, színüket, nagyságukat, esetleg lábnyomaikat a talajban….
Fontos, hogy a felnőttek munkájának tevékeny részesei lehetnek, de ugyanilyen fontos, ami a szüret után következik.
Újabb közösségi élményt szerezhetünk….hazaérve az óvodába büszkén mutathatjuk munkánk eredményét, s ezt mindenki nagy becsben tartja.
Másrészt közvetlen tapasztalatot szerezhetnek arról, hogy dolgozzuk fel a gyümölcsöt. Eközben változatos matematikai tapasztalatokat szerezhetnek: elosztáskor egy-egy gyümölcs jusson mindenkinek, több-kevesebb, kisebb-nagyobb, gömbölyű, mélyebb-laposabb, könnyebb-nehezebb…. 

NAGYCSOPORTOSOK KIRÁNDULÁSA 

Minden évben ősszel a nagyoknak „jutalomként” szervezünk egy csak nekik szóló egész napos kirándulást. Voltunk már Pesten a Vajdahunyadvárban, a Tropicariumban, Csodákpalotájában….stb.
Ez úton is erősítjük bennük azt az érzést, hogy ők a NAGYOK az óvodában, ami sokszor előnyökkel is jár… 

FARSANGI BÁL 

Óvodai farsangi bálunkat délutáni időpontban, a faluházban szervezzük, így a szülők is részt tudnak venni rajta. Zenéről egyik apuka gondoskodik, így a jó hangulat is biztosított.
Az óvoda dolgozói is beöltöznek, ezzel motiválva a szülőket a jelmezes megjelenésre. A gyerekek részére a tánc mellett az óvónők különböző tevékenységekkel szórakoztatják az apró talpú kis manókat. (arcfestés, lufi dekorálás, gyöngyfűzés, tombola, zsákbamacska….)
Farsang utolsó napja a húsvéttól visszaszámolt 40. napon van,- vagyis vízkereszttől hamvazó szerdáig tart-ekkor kezdődik a Húsvétot megelőző negyven napos böjt.

Tél végi, a telet búcsúztató, a tavaszt köszöntő ünnep. Általában álarcos, jelmezes alakoskodással, vigalommal jár, ezzel űzték el a telet, s köszöntötték a tavasz eljövetelét.
Már hetekkel előbb megkezdjük a díszek készítését. Füzéreket, álarcokat készítünk. Nagy öröm a gyerekeknek a lufi díszítés.
A farsang napja egész más, mint az év többi napja. Ilyenkor nincs napirend, felvonulások, zene uralja az óvodát.
Bolondságok történhetnek: maszatos lehet a csapat a lekvárevő versenytől, madzagról kell levadászni a süteményt, kötetlen táncolás tölti ki a napot. 

OVI-BÁL 

Már 8. alkalommal szerveztünk alapítványi ovi-bált. A faluházban kerül megrendezésre évről-évre, és már elértük a 120 fős vendég létszámot. A bálnak nagyon jó híre van szárligeten, így sok olyan vendégünk is van, akinek bár a csemetéje nem jár az óvodánkba, de nagyon szeret ezen a mulatságon részt venni.
Tombolával színesítjük az estét, évről-évre egyre több felajánlást kapunk a környező vállalkozóktól.
A bálból befolyt összeget a gyerekekre költjük.(kirándulás, játékvásárlás, ..stb..)
A bál jó alkalom a szülőkkel, a falubeli emberekkel való ismeretség elmélyítésére, a már kialakult jó kapcsolatok ápolására.  

ERDEI ÓVODA 

A település önkormányzatának támogatásával Csákányospusztán három napos erdei táborozáson vettek részt tavaly az ovisok. A gyerekek 3 napon keresztül ismerkedtek, elmélyítették tudásukat a természetvédelemről-ami napjaink egyre súlyosabb kérdései közé tartozik-, a környezet és ember kölcsönhatásáról, ezen felül fejlődhetett a szociális érzékük, a tolerancia egymás iránt, a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció.
A tavalyi év jó tapasztalatait figyelembe véve, az idei tanévben is szeretnénk megismételni ezt a táboroztatási formát, és hagyománnyá fejleszteni óvodánk életében.
Megoszlanak a vélemények, hogy kiránduljunk e, menjünk e erdei óvodába a gyerekekkel? Vannak, akik azt mondják: ez veszélyes, vigyünk be inkább mindent az óvodába.
A jó levegőt, a közös élményt, a madárdalt, a vonuló hangyákat, a kidőlt, korhadó fát, a virágos rétet…..nem tudjuk a kerítésen belül biztosítani.
A gyerekekkel előre meg kell beszélni, az erdőben megfelelő viselkedést: erdőben a gyerekek ne bóklásszanak el, gombákhoz, bogyókhoz ne nyúljanak, nem tördelünk, nem taposunk, nem rombolunk szándékosan, csendesen megyünk, hogy ne zavarjuk meg az erdő életét. 

Rengeteg fejlesztési lehetőséget kínál a kirándulás: nagymozgások (járás, futás, gurulás, mászás), egyensúly gyakorlatok, szem-kéz, szem-láb koordináció. A test koordinációjának, személyi zónájának alakítása. Vizuális fejlesztés, színek ismerete, mozgó tárgy követése szemmel, szem fixációs működésének erősítése. Térpercepció, alapvető téri viszonyok megismerése, bejárása testrészek közvetítésével, jobbra-balra, lent, fent, mögötte….hallási észlelés fejlesztése(madárhangok, avar zizegés…).Szaglás fejlesztése.
Állatnyomokat figyelhetünk meg, madárhangokat hallhatunk, gombákról tudunk beszélgetni, megfigyelni.
Gyűjthetünk gyógynövényeket, teának valókat, amit később az óvodában közösen fogyasztunk el, felidézve a kellemes élményeket. 

TANÉVZÁRÓ SPORTNAP 

Óvodánkban évek óta a „hagyományos” évzáró ünnepélyt felváltotta a sport nap, amin a szülők aktívan részt vesznek…versenyjátékok, ügyességi játékok váltják egymást , nagyon jó hangulatban telik a délelőtt. A gyerekeknek, és szülőknek egyaránt nagyon tetszik ez a „zárási” forma, hiszen mindennél többet ér egy kis közös játék a szülővel a kisgyermek számára.
A gyerekekben, pedig nem alakul ki az a stressz, amit egy nagy nyilvános fellépés okoz.

CSOPORT KIRÁNDULÁS 

Az év végi csoport kirándulást, mindenki magának szervezi. Ezen is részt vehetnek a szülők, így mindig közösen találjuk ki velük, hogy hova is menjünk. Minden csoportban nagy sikere szokott lenni a bográcsozásnak. Nagyon kellemes, kötetlen kikapcsolódás, és a jó kedv, szórakozás közben a szülők is jobban megismerhetik egymást, és bennünket, pedagógusokat is.
Az együtt töltött idő jó lehetőség arra is, hogy azokkal a szülőkkel, akikkel év közben keveset találkozunk, itt kicsit kötetlenebb keretek között beszélgessünk. 

ANYÁK NAPJA 

Május első vasárnapján a gyerekek dallal, verssel, virággal és ajándékkal köszöntik az édesanyákat, nagymamákat.
Az óvodában is ötletes ajándékokkal, műsorral készülnek a gyerekek.
Az anyukák, nagymamák ténylegesen megállhatnak egy pillanatra a nagy rohanásban, felöltözhetnek, szépek és csinosak lehetnek, kicsit szabadon könnyezhetnek a meghatódottságtól.

EGÉSZSÉG HÉT 

Mivel a programunkban kiemelt szerepet foglal el az egészséges életmódra nevelés, ezért már évek óta október, vagy november hónapban egészség hetet tartunk.

Ezen a héten vannak délutáni programok, amik csak a szülőknek szólnak, pl. pszichológus, gyermekorvos, fejlesztő pedagógus, különböző előadók a korszerű étkezésről, és az étrend kiegészítőkről tartanak beszélgetéssel egybekötött előadást.

Délelőttönként a gyerekekkel sütünk magvas süteményeket, gyümölcssalátát, zöldségtálat készítünk közösen.Megismertetünk velük olyan gyümölcsöket, amikkel eddig még nem is találkoztak.

Sokat mozgunk, kirándulunk, mivel nem csak az egészséges étkezés fontos, hanem ebben a korban kell megszerettetni velük a mozgást, rá kell jönniük arra, hogy a mozgás öröm. 

Év közben minden szerdán vitamin nap van, ilyenkor a gyerekekkel otthonról hozott gyümölcs, illetve zöldségekből salátát készítünk.

 
CsillagNET Internet Iroda Címlap | Pályázatok | Naptár | Címlisták | Fórum | Archívum